A HUNGARO-CHIPS KFT bemutatása
A Hungaro-Chips Kft 2002. májusában alakult, azzal a befektetői szándékkal, hogy a magyar kereskedelem palettáján egy új, a korszerű táplálkozás elvárásainak megfelelő termékkel jelenjen meg. A mai kor embere a médiáknak köszönhetően egyre fogékonyabb az egészséges táplálkozás iránt.
Ez a tény ösztönzött bennünket arra, hogy egy a hagyományos sütési eljárástól eltérő technológia alkalmazásával építsük meg üzemünket.

A Társaság többségi magyar tulajdonban van, a két magyar tulajdonos, a Tornai Tamás úr által képviselt Somló Coop Kft és a Dr. Mátyás László úr által jegyzett Technovent Kft. A Hungaro-Chips Kft-be befektetőként érkezett Harm Peters úr, a holland Ihor N.V. tulajdonosa.
A beruházás Devecserben, a volt Bakony Művek telephelyén valósult meg, ahol Sapard támogatás segítségével került felújításra és átépítésre az üzemcsarnok, mely az irodákat és a szociális helyiségeket is magában foglalja.
A kapacitás és termék szortiment bővítésének igénye miatt 2005. év folyamán újabb jelentős beruházás történt, mely az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) támogatásával készült el. A bővítés során a kapacitás háromszorosára nőtt, amely így lehetőséget biztosított további termékek kifejlesztésére és piacra juttatására.
Mi az általunk gyártott termékek különlegessége?
Cégünk által gyártott gyümölcs- és zöldség chipsek, saját fejlesztésű vákuumsütési technológia alkalmazásával készülnek. A technológia alapelvét, a vákuumnak az az ismert fizikai tulajdonsága biztosítja, miszerint légüres térben a folyadékok forráspontja lecsökken.
A víz ilyen körülmények között 30°C közeli hőmérsékleten már forr. Ennek megfelelően, a sütési folyamat egy légmentesen zárt sütőtérben történik, melyből vákuumszivattyú segítségével a levegő eltávolításra kerül, így a sütés rendkívül alacsony, mindössze 85°C-os hőmérsékleten, forrásban levő pálmaolajban történik. A folyamat tulajdonképpen egy dehidrálási, tehát nedvesség kivonási folyamat, mely során a vákuum hatására az alacsony hőmérsékleten gőzzé váló nedvességtartalom nagy sebességgel távozik a sejtekből.
A speciális technológiának köszönhetően a gyümölcs és zöldségfélék jellegzetes aromája a végtermékben intenzíven fellelhető marad. Az alkalmazott kíméletes eljárás mellett a végtermék vitamin és ásványi anyag tartama kevéssé sérül, hozzájárulva az egészséges táplálkozáshoz.
Kiemelkedően fontos tény továbbá az is, hogy a semleges ízű pálmaolaj a használat során az alkalmazott alacsony hőmérséklet miatt nem kokszosodik, illetve nem ég meg, tehát az olajban és a végtermékben nem keletkeznek rákkeltő anyagok, mint például akrilamid, mely az egyik legerősebb rákkeltő vegyület, és keletkezése a magas hőmérsékletű sütések sajnálatos velejárója.
A pálmaolaj élettani hatásai jelentősen előnyösebbek más növényi olajénál, így az egészségre gyakorolt hatása is kedvezőbb. Az igen alacsony sütési hőmérséklet lehetővé teszi, hogy az alapanyagként felhasznált friss gyümölcs és zöldség, emberi szervezet számára előnyös beltartalmi értékei károsodás nélkül megmaradjanak a végtermékben.
A sütőolaj, a sütési folyamatot követően, vákuumcentrifuga segítségével eltávolításra kerül, így a lehető legkisebb energiaértéket tudjuk biztosítani.
Siker a FOODAPEST 2006 kiállításon
A Hungaro-Chips Kft jelenleg 7 termékből álló termékpalettájának fejlesztése idén tavasszal fejeződött be, jelenleg a piaci bevezetés időszaka tart. Termékeink nagy sikerrel szerepeltek a közelmúltban véget ért budapesti "FOODAPEST 2006" nemzetközi élelmiszeripari kiállításon, melyen a szakértő bíráló bizottság az innovatív termékeket elismerő ÚJDONSÁGDÍJJAL tüntette ki a vákuumsütött CHIRPY termékcsaládot (natúr és fahéjas alma chips, gomba chips és sárgarépa chips).
Termékeink jelenleg a Spar, Interspar és Kaiser's áruházláncokban kaphatóak, piaci jelenlétünket az elkövetkezendő időszakban további áruházláncokban, illetve reformtáplálkozással foglalkozó szakboltokban és bioboltokban kívánjuk növelni.
Gyártási technológia
A gyümölcs és zöldség szirom gyártása üzemünkben vákuumtechnológia alkalmazása mellett, alacsony 75-80°C-os sütési hőmérsékleten forrásban levő, pálmaolajban történik, így a gyümölcs és zöldségfélék jellegzetes aromája a végtermékben intenzíven fellelhető. Az alkalmazott kíméletes eljárás mellett a végtermék vitamin és ásványi anyag tartama kevésbé sérül. Figyelemreméltó tény az is, hogy a semleges ízű pálmaolaj a használat során nem kokszosodik, és az emberi szervezet számára előnyös beltartalmi értékei károsodás nélkül mennek át a végtermékbe. A sütőolaj jelentős része, előnyös tulajdonságai ellenére vákuumcentrifuga segítségével eltávolításra kerül a fogyasztók által elvárt kisebb energiaérték biztosítása érdekében.
Rólunk írták:
Újdonságdíjat nyert a devecseri Hungaro-Chips Kft.
November végén Budapesten rendezték a Foodapest 2006 nemzetközi élelmiszeripari kiállítást, amelyen a devecseri HungaroChips Kft. Chirpy zöldség és gyümölcschips termékei nagy sikerrel szerepeltek, elnyerték az új és innovatív termékeket elismerô Újdonság Díjat. Ebbôl az alkalomból a cég vezetôi sajtótájékoztatót tartottak, melynek keretében változatos programot állítottak össze. Elsôként Kolcsár Zoltán ügyvezetô igazgató mutatta be az Európában egyedülálló gyártási technológiát alkalmazó üzemet; a termék alapanyagának elôkészítésétôl a gyártási műveleten keresztül egészen a csomagolásig. Elmondta: a társaság többségi magyar tulajdonban van. A két magyar tulajdonos, a Tornai Tamás által képviselt Somló Coop Kft., és a dr. Mátyás László által jegyzett Technovent Kft. A HungaroChips Kft.be befektetôként érkezett Harm Peters, a holland Ihor N. V. tulajdonosa. Az ügyvezetô bemutatta, hogy a cég által gyártott gyümölcs és zöldség chipsek saját fejlesztésű vákuumsütési technológia alkalmazásával készülnek. A sütés rendkívül alacsony, mindössze 85 fokos hômérsékleten, forrásban lévô pálmaolajban történik. A speciális technológiának köszönhetôen a gyümölcs és zöldségfélék jellegzetes aromája a végtermékben intenzíven fellelhetô marad, a vitamin és ásványianyagtartalma kevéssé sérül, a termékben nem keletkeznek rákkeltô anyagok, ezáltal hozzájárul az egészséges táplálkozáshoz. A tájékoztató ezt követôen a Somlóhegyen található Tornai Pincészetnél folytatódott. A programban nagy szerepet kapott a harmóniapróba, melynek során a különbözô borokhoz - mint például az olaszrizling, a juhfark, a hárslevelű, a tramini, a furmint - megtudtuk és kipróbáltuk, hogy melyik chipset érdemes fogyasztani. Végül azonban a résztvevôket a Tornaipincészet tulajdonosa házias jellegű pincepörkölttel is vendégül látta, amelyhez a kitűnô borok szintén jól passzoltak
www.naplo-online.hu 2006. december 22.